Utazni jó!

Crikvenica (neve a horvát templom jelentésű szóra vezethető vissza) a Monarchia idején, a 19. század vége felé a horvát-magyar tengerpart egyik legszebb részén létesült, igen népszerű nyaralóhely volt, és az szerencsére napjainkban is. Fiumétól mindössze 37 km-re található a vonzó horvát tengerparti üdülőhely.

Nagyon kedvező klimatikus viszonyainak köszönhetően már az akkori időkben gyógyhellyé  nyilvánították az egyébként mindig is Horvátországhoz tartozó tengerparti városkát. Az elegáns és drága Abbázia inkább a luxuskategória, a felső tízezer és az osztrákok kedvelt és felkapott nyaralóhelye volt. Ennek ellensúlyozására a horvátok nagy támogatásával kezdték kiépíteni Crikvenicát, amely aztán főleg a vékonyabb pénztárcával rendelkező, a tengerpartot mégis nagyon kedvelő magyar nyaralóközönséget célozta meg igen sikeresen.  Kiváló klimatikus adottságai, a tengervíz gyógyhatása miatt a magyarok körében felkapott és népszerű üdülőhely volt már a 20. sz. fordulója tájékán is, mindaddig, míg az eljutási lehetőség lehetséges volt. Akkoriban a vasút jelentette a közvetlen összeköttetést.

Tény, hogy a nagypolitika ezt a lehetőséget is kedvezőtlenül érintette, főleg, nekünk magyaroknak. Az európai történelem későbbi alakulása miatt a turisztika is a tönk szélére jutott, igaz annál sokkal súlyosabb gondjai voltak a lakosságnak, mintsem, hogy a tengerpartról álmodozhasson. Szerencsére most újra adottak a lehetőségek, az utazás, az odajutás, autópályán ráadásul, egyáltalán nem gond.

Ami a Monarchia-beli időket illeti, egy kis történelem még: Érdemes tudni, hogy maga József főherceg volt az, aki személyes ambíciójának tekintette a nyaralóhely felvirágoztatását, hatalmas összegekkel támogatta a beruházásokat, a szállodaépítkezéseket és más egyebeket is. A magyar arisztokrata hölgyek a felső középosztálybeli hölgyekkel együtt pedig igazi, nemes feladatnak tekintették akkoriban a jótékonyságot, amely abban is megmutatkozott, hogy magyar, szegény sorsú gyerekek százait nyaraltatták itt, akik aztán jó színben és jó egészségi állapotban kerülhettek vissza a családjukhoz. Erről akkoriban sokat cikkeztek a fiumei lapok is. Ezt csak zárójelben, de mégis….

A képek nézegetése közben jönnek a legjobb gondolatok….

Van olyan, amit nem szabad kihagyni, talán ezt a kedves nyaralóhelyet sem. Hiszen a távolság alig pár száz kilométer,  és azt ma már egy útvonaltervezővel – itt a világhálón – gyerekjáték „leküzdeni”, mert a látvány a tengerparti sétányokkal, kávézókkal biztosan nem feledhető, a napfényes tengeröböl, a lágyan simogató tengervíz, sétahajózás és minden más, ami új és más…

Igazi rangot akkor kapott először történelmében, amikor a 18. sz. közepe táján VI. Károly (Mária Terézia apja) szabad kikötőnek nyilvánította királyi kiváltságokkal, majd a leánya a Magyar Koronához csatolta. Fontos tudni, hogy bár Fiume innentől számítva fontos szerepet játszott a magyar történelemben, de mindig is olasz etnikumú volt a lakosság túlnyomó többsége. Ennek ellenére a magyarok irányában megnyilvánuló szimpátia, politikai  értelemben is tagadhatatlanul érezhető volt a lakosság részéről. Arról nem is beszélve, hogy a magyarok – az arisztokrácia, politikusok, írók, főleg az építészek, nemkülönben a polgárok, az egyszerű boldogulni vágyó közemberek – legalább annyira vonzódtak ehhez a városhoz, mint talán ilyen vonatkozásban csak Párizshoz foghatóan.

A történelmében a 19. század második fele volt a meghatározó, az igazi aranykor erre az időre esett. Gondolják el, hogy ekkorra, mint a Monarchia egyik legjelentősebb városa, a világon a 10. legfontosabb tengeri kikötő volt, ugyanakkor a századforduló táján Budapest után a 2. leggyorsabban, legdinamikusabban épülő világvárosként tartották számon. Sokan kaptak itt munkát, megtelepedtek, még azok közül is sokan, akik a kivándorlásban (Amerikába természetesen) láttak egyetlen megoldást a megélhetésük szempontjából, netán a kalandvágy is efelé hajtotta szegény honfitársainkat….és akkor számukra is Fiume jelentette az első várost, a bázist, amelynek kikötőiből elhajóztak az Újvilágba, vagy esetleg mégis maradtak, jó megélhetést találva a városban, ill. a közeli Abbáziában.

Ehhez a nagyon korán kiépült kiváló vasúti összeköttetés is hozzásegítette - Budapest és Bécs felé - a jelentős tengeri kikötővárost. Abbázia, a legkedveltebb, legfényűzőbb fürdőváros – a közvetlen közelben – szintén mágnesként vonzotta a magyarok ezreit, amelynek csak az első világháború vetett véget.

Folyt. köv.

Az első képen a híres Adria-Palota látható (Freund Vilmos, a neves építész tervezte) amelyet mint a magyar múlt jelentős műemlékeként tartunk számon. Fiume akkori világvárosi rangját méltó módon reprezentálja. A második képen látható a Hauszmann Alajos által tervezett volt Kormányzói Palota, amely most rangos múzeum. A helyiek szerint sok minden megmaradt a reprezentativ, patinás belső térből, ez látható az itt látható montázsból, amelyhez természetesen a múzeológusok nagyszerű munkája is hozzájárult. Nagyon jelentős a Múzeum képgalériája, amely fiumei és jelentős magyar történelmi személyeket ábrázol, a leghíresebb magyar és fiumei festők alkotómunkáját dicsérve. Köszönet a szerzőnek a szép montázsért.

A Corsia Deák, azaz a Deák Korzó, amely tavasztól nagyon hangulatos régi platánsorával.

És a Szinház, amely neoreneszánsz stílusban épült, Fellner Jakab (ill. cége) tervei nyomán. A belső mennyezet freskói, a bécsi szecesszió később nagy hírnevet szerzett mestere, Gustav Klimt alkotásai, aki akkor még historikus stílusban dolgozott.

Fiume-Rijeka

 Rijeka ma Horvátország egyik legjelentősebb városa, az Adria kapuja, tengeri kikötő, sokszínű kulturális központ, sokféle identitás, többféle etnikum találkozása. Igazi multikulturális város a szó jó értelmében.

Különösen, nekünk magyaroknak jelent sokat Fiume, ahogy nagyon sokáig nevezték, ahogy a köztudatban, a magyarok emlékezetében ma is él a korábbi ismerős elnevezés.

Egy neves magyar szerző, Fried Ilona az emlékek városának nevezte könyvében, más szerző (Vásárhelyi Miklós) az álmok városának….. Mindketten ottani gyökerekkel rendelkeztek, az utóbbi szerző ott is született. Ezen véleményekkel én is azonosulni tudok, de persze plagizálni nem szeretnék, és a történészek kenyerét sem szeretném elvenni, nem is tudnám…. Érdemes viszont kicsit elmerülni Fiume érdekes történetében a mai generációknak. Nekünk, és főleg nagyszüleinknek, szüleinknek sokat jelentett ez a név, ez a város. Igen, Fiume valóban az álmok városa…. De több is annál.

Néhány illusztráció most a városról, aztán pár nap szünet után szívesen adom közre Fiume városáról  az ottani élmények hatására saját impresszióimat, gondolataimat…..

 

 Ezen a néven több település is létezik, de itt és most az Észak-Isztria-i Hum városkáról lesz szó, amelynek a legfrissebb adatok szerint 23 lakója van, bár ez a szám egyesek szerint folyamatosan gyarapszik.

Hivatalosan a világ legkisebb városának nyilvánította a Guinness rekordok könyve ezt a csodaszámba kis települést, amely a 11. századtól mindmáig megőrizte középkori architektúráját, arculatát, ódon hangulatát. Roc városkától csak 7 km-re található a Mirna völgyében, erdőségek között elrejtve, de szerencsére még aszfaltút vezet oda.

 A városka, ill. annak kiváltságosnak számító lakói természetesen ma már a turizmusból élnek. Helyi, finomnál finomabb specialitások itt is várják a turistákat és az oda látogatókat. Én még soha nem találkoztam annyi különféle gyógynövény- és gyümölcspárlat különlegességekkel, mint pl. a fügelikőrrel és a szentjánoskenyér-likőrrel, ha jól fordította a kedves kis elárusító kisasszony…Ebben a műfajban a boltocskában minden ott megtermő mediterrán gyümölcsből, olívából, gyógynövényből, mediterrán kerti fűszerekből széles választékban kínálták magukat az italokon kívül a dzsemek, és a jobbnál jobb pástétomok….köztük a szarvasgombával megbolondított igazi kuriózumok…..mégpedig a régi receptek alapján. Bevallhatom, én csak a kóstolóig jutottam el…egy különleges kis ajándékra azért futotta szerencsére.

Mondhatjuk, a régi generációk tudása most bőven kamatozik!

A városka további nevezetessége, hogy itt található a legrégibb ószláv irásbeliség, az ún. glagolita írás emlékparkja.

 A Szent Jeromos templom (12. sz.!) falán ma is láthatók glagolita falfeliratok. Érdemes tudni, hogy még a 19. századig használták ezt a régi szláv írásmódot. A források szerint itt élt a pátriárka egyik igen jómódú tisztségviselője, és a közeli Roc városa pedig a glagolita írás irodalmi, szellemi centruma volt. Talán az egyház erős jelenlétének is  köszönheti a városka, hogy középkori jellegéből, arculatából mit sem veszített, szinte teljes épségben maradt fenn.

A mai kor embere ámulattal szemléli ezt a kis elrejtett ékszerdobozt Belső-Isztria északi részén, valahol az „Isten háta mögött”, de mégis inkább tenyerében hordozva….. Amúgy az internet (adria.net) jóvoltából könnyen rá lehet találni közlekedésileg.

Ha már úgy is szándékoznak Opatiját (vagyis Abbáziát) délről megközelíteni, vagy fordítva onnan esetleg a félsziget csücskébe, Pulába tartanak, érdemes letérni a főútról és felkeresni ezt a páratlan értékekkel rendelkező városkát. Megéri, mert egyediségében vetekszik a leghíresebb turisztikai desztinációkkal.

Nekem a kis kitérő nagyon emlékezetes maradt, visszacsöppeni a régmúltba, jobban mondva a szinte érintetlen középkori miliőbe….. bevallom, ez igazi élményszámba ment az ősz csodálatos, nyugodt pompájában, amely szintén a vidék és az évszak sajátossága.

.....avagy a nagy Palladio mester és a híres szarvasgomba nyomában....

Ha nem, és ha majd arra viszi jó szerencséje az Isztriai-félszigeten, és nem veti meg az élvezeteket semmilyen tekintetben, akkor azt tanácsolom, hogy semmiképp ne kerülje el Isztria egyik igazi gyöngyszemét, Motovunt  (olasz nevén Montana). Annál is inkább, mert ez a régi, hangulatos középkori városka nagyjából a félsziget közepén található, a Mirna folyó völgye fölött közvetlen, és Ön is nagyon látványosnak fogja találni  az egész környéket a dombtetőre épült egykori gótikus várfal mellől, a loggiáról letekintve.

Egy magányosan álló, igen meredek magaslat, dombtető (277 m magasságban) volt az a hely, ahol az első gótikus stílusú (akkoriban ez volt az általános európai stílusírányzat köztudottan) vár megépült a kora-középkorban, egyfajta védelmet és biztonságot nyújtva ideális fekvésének köszönhetően. Ismert, hogy az egész félsziget folytonos harc és küzdelem színtere volt akkortájt. Természetesen az emberek akkor is láttak jobb napokat, békésebb korszakok is voltak szerencsére, a városlakók, nemesemberek vagy csak egyszerű közemberek élték az életüket…és nem vetették meg időnként az élvezeteket sem. A várba egyébként 1052 lépcsőfok vezet fel, ez Horvátország leghosszabb, középkori lépcsőzete.(Ezt jó tudni, ha valaki gyalogosan akar feljutni a várfalak övezte óvárosba.)

 A 10. sz.-ban már a poreci Püspökséghez tartozott, majd pedig legtovább a Velencei Köztársaság birtokolta jogi értelemben. Minden bizonnyal ekkor érte el fénykorát, amit gazdag és egyedülálló, a velencei reneszánsz stílusjegyeket legjobban megőrző főtéri középkori épületegyüttese máig bizonyít.

Sokan azt feltételezik, hogy a különlegesen szép és harmonikus főtér, a reneszánsz Szent István templommal és Palota épületével nem más, mint korának legzseniálisabb velencei építésze, Palladio (vagy legalábbis tanítványai) tervei alapján készülhetett el.

Nem ismerem az új fejleményeket, de úgy tudom, hogy a Világörökség részének kívánják nyilváníttatni, vagy már az is!…Minden esetre a horvát 10 kunás bankjegy hátoldalán Motovun látképe rajzolódik ki emlékeim szerint. (Ezt is ellenőriznie kéne valakinek, mert nincs már 10 kunám sem….)

Az óvárost a középkori vár falai, a most is impozáns városkapu, őrtornyok veszik körül, ezek mindegyike szinte teljes épségben megmaradt.

A főleg olaszajkú lakosság nagy része a második világháború után sajnos elhagyta a várost, Olaszországba menekült az akkori bizonytalan és sok jót nem ígérő jövő elől. Jelenleg kb. 600-an élnek a városban, a lakosság fő megélhetése a turizmus és az ehhez kapcsolódó szőlő- és kertművelés. Jelentős bortermelő vidék, egy különleges zamatú vörös tájbor, a jóféle malvasia hazája a Mirna völgye. Ami pedig ennél is sokkal fontosabb a helyben élőknek: a környék a híres csemege, a szarvasgomba egyik fő termőterülete, jelentős bevételt hozva az ittenieknek. A szarvasgomba gyakori előfordulását a síkvidéki motovuni tölgyes erdők ideális talajösszetételének köszönheti.

 Nos, ezért is keresi fel oly sok, zömében német, osztrák, olasz, elvétve magyar turista, sok ínyencségre bukó utazó, akik itt helyben is elérhető áron nagyon sok finomságot, borokat, nemes, gyógynövényes vagy gyümölcsből készült likőrpárlatokat (Travarica...Maraschino, amelyek nagyon finomak, az utóbbi különösen, és az előbbi pedig gyógyír az egészséges gyomor érdekében...) különleges pástétomokat. egyéb helyi csemegéket maguknak vagy akár ajándékba is megvehetnek, megkóstolhatják ezeket a hangulatos boltocskákban, étteremben, trattoriákban.

Ami a szarvasgombát illeti, hát az bizony vetekszik az arany árával, de már néhány gramm is, becsempészve a legpompásabb pástétomokba, egyéb más gombakülönlegességekbe, italokba, finom étkekbe, igazi afrodiziákumnak számít, a természet patikájából, Isten által jóváhagyva  és ellenjegyezve, tehát semmi rosszra nem kell még csak gondolni sem.

Javaslom, hogy utóbbi megjegyzésemet azért feltétlen teszteljék, ha majd arra járnak.

Most még egy kis türelmet kérek, talán a technika (ördöge) most nem fog ki rajtunk.... hamarosan jelentkezem újra! 

A szív alakra emlékeztető Isztria-i félszigetet rengeteg magyar turista zárta a szívébe, hogy stílusos legyek, s talán nagyon sokan sokkal jobban is ismerik, mint jómagam....Mi viszonylag rövid idő alatt a patinás Pulából kiindulva tettünk meg egy csillagtúrát, érintve a legnevezetesebb, igen nagymúltú isztriai városkákat, híres fürdőhelyeket (Rovijn, Porec...etc.), de óriási élmény volt sokunknak az áprilisra emlékeztető gyönyörű időben a Szlovén-Adria partján az olaszos hangulatú Piran vagy éppen a Monarchia idejében is már elegáns fürdőhelynek számító Portoroz...nemkülönben Opatija (nekünk Abbázia), amely ma is a legelegánsabb, a legpatinásabb hely az európai fürdőhelyek sorában. Zágráb és Rijeka (vagyis Fiume) is sokat jelent nekünk magyaroknak...és nem is csalódtunk a rövid séták ellenére sem. A zágrábi piaci élményeimre még majd kitérnék...Ezek azok az első gondolatok, amelyeket bevezetőül szántam...de még csak ezután jön a java... ugyanis olyan helyekre is eljutottunk, ahol a madár sem jár, ahogy mondani szokás...de viszont fantasztikus, nem mindennapi élményekben volt részünk, de erről majd legközelebb, addig is mindenkinek szép hétvégét, remélem addig technikailag is fejlődöm majd némileg...Jó éjt, kedves éjjeli baglyok!!!

 Puláról annyit, hogy látni kell.....folytatom!!!

Remélem, hogy noha itt minden "elszállt", de még a reményem nem, hogy belekezdek végre a mondandómba.....merthogy Pula az a legdélibb, nagy múltú kikötőváros az Isztrián, amely mély benyomást tett rám...az a fantasztikus városka, amely minden korban, mindig mindenkinek kellett.....mai is a turisták ezrei keresik fel.... Nemcsak gazdag történelme, csodálatos épségben megmaradt műemlékei miatt, hanem kellemes, valóban mediterrán klímája, szinte érintetlen természeti környezete, tengerparti strandjai, kikötője, nevezetes szigetvilága (Brioni!), hagyományos, évezredes borkultúrája, a halászat és hajóépítés tradicióinak megőrzése mind vonzó lehet az odalátogatónak.....

Pula az a hely, ahol Közép-Európa és a mediterrán világ, a kultúrák, nyelvek, etnikumok, a múlt és jelen összefonódik....ahol a történelmi korok levegője mai is érződik, nem is beszélve a hamisítatlan, szép mediterrán természeti adottságairól....Folyt. köv.